2015. július 9., csütörtök

A forróság után viharral érkezett az enyhülés

Nem Rómeónak és Júliának való romantikus kép a teraszomról

Othelló a konyhában néger csókkal, negróval és feketével; tökfőzelék a Patriótában; négyszereplős III. Richárd és délutáni eszmecserék Nagy Andrással


Csütörtök hajnalban Gyulára is elért a vihar, eső, villámlások és mennydörgés formájában. Tulajdonképpen átaludtuk az egészet, nem úgy, mint a fővárosban, ahol már késő délután lecsapott a munkából hazaigyekvők nagy örömére. Most még kicsit szomorkás itt az idő, néha megered, de időnként próbálkozik a Nap is kibújni a szürke felhők mögül. Olyan Vihar, mármint az én repertoáromból való az idén nem lesz. Reméljük, jövőre.

Eddig szerencsénk volt az időjárással, reméljük, ez ma este is így lesz, hisz a Rómeó és Júliát játsszák és táncolják a Miskolci Balett tagjai a Tószínpadon. Fél kettő… Az eső újra eleredt. A próba háromkor kezdődik. Igazgató úr szerint addigra eláll. Így legyen!

A Patriótában ugyanúgy néz ki a húsleves a valóságban, mint a képes magazinban
A Patrióta húslevese a valóságban is olyan, mint a képen


Addig ebédeljünk meg. A Patrióta tavaly az év feltörekvő étterme címet kapta. Idén is Shakespeare korabeli ételekkel szolgálnak a fesztivál ideje alatt. Ma nem akármilyen tökfőzeléket készítettek a konyhaművészek, Katalin és Árpád. Semmiképp ne hagyják ki ezt a gasztronómiai élményt. Minden mennyei. Mellesleg Katalin, ahogy így jobban megnézem, akár Desdemonát is játszhatná. Hosszú fekete haj, alul kontyba összefogva, hosszú fekete ruha, mell alatt  vágva. Temperamentumos, határozott természetű, tűzről pattant nő. A képen hátul, piciben láthatják. Nem szereti, ha fotózzák. A férjét, Árpádot személyesen még nem is láttam. Állítólag ő főz. De lehet, hogy ez csak mendemonda. Na jó, hiszünk Desdemonának, fénykép is van róluk egy újságban. A fenti link alatt is találkozhatnak velük.




Apropó, Desdemona és konyha. Mondják, minden valamire való buli a konyhában van. Így volt ez a Stúdió K Othello – a néger mór című előadásával is. Zsótér Sándor rendező ugyanis egy konyhába rendezte az előadást. Azt hallottam, nehezen barátkoztak meg a színészek és a rendező a gyulai Kamaraszínház adta lehetőségekkel. Viszont bravúrosan megoldották: megfordították a teret, azaz a színpad az ablakok előtti terület volt, mi nézők pedig szemben ültünk az utcafronttal, néhány széksor az eredeti színpadra is felkerült. Tehát jól ráláttunk mindenre. A szereplők ez esetben valóban bejátszották a teret. Érkeztek a hátunk mögül, mellőlünk, a nézői bejárat felől, de még az ablakokból is. A három óriási ablak és a város így a díszlet része lett. Ki-be jártak és estek rajtuk keresztül a színészek, olykor még a bámészkodó járókelőket is megszólították és meglepték. Így a gyulaiak is részesei lettek a nem mindennapi, de hétköznapi helyzetbe játszódó előadásnak.

A gyulai lehetőségek adta rögtönzött színpadon tehát két konyhaszekrény, egy étkezőasztal székekkel. Az asztalon bögre, dominókészlet. Ez utóbbi is több funkciós: olykor harang, csengő, fekete kávé, hadiflotta, vagy rozmárfog. A fegyverek például háztartási eszközök, sajt- és uborkareszelő voltak. Vér nem folyt, minden stilizált maradt. Szerencsére nem került elő a hűtőből sem a ketchup. Hm. Sok jó színész egy háztartásban. Jól kifőzték ezt a sztorit és a kavarások is rendben voltak. Mindennek jelentése volt. Több is. Jágó kezében például mindig ott volt egy pöttyös konyharuha. Eleinte azt hittem, az lesz majd „A kendő”. De nem, a kendő egy szamócás kislány babaruha volt. Ruhák. Azoknak is jelentést hordoztak. A színek, a fazonok. A jelmezek Benedek Marit dicsérik. De ha már buli, ki kell mondjam, legszívesebben bevertem volna Jágó képét, olyan tenyérbe mászó volt. Nézőként kinyílt a zsebembe a bicska. Elképesztő, hogy kopasz, fehér fejével, rózsaszín ingében, csücsöri szájával hogy megvezette ártatlan szereplőimet. Menjünk is tovább, a többit majd megírják a kritikusok.

Mandel Róbert zenész mondta a tegnapi koncerten: Talán a gyulaiak tudhatnak a legtöbbet Shakespeare-ről. Vajon ez tényleg így van? A Várszínház dolgozói esetében biztosan. Mandel Róbert és zenészei, ahogy majd Maria Joao is, Gedeon József igazgató úr kérésére Shakespeare-hez kötődő dalokkal érkeztek a fesztiválra. Annyira jól sikerült a válogatás, amiben körbejártuk a korabeli Európát és az akkori hangszereket, hogy Mandelék repertoárjukra tűzik ezt a műsort is. Jómagam csak örülök, ha népszerűsítik a darabjaimhoz készült zenéket. Nagyszerű négy zenészt láttunk. Minden ott volt az arcukon, amikor játszottak. Jó volt az is, hogy a muzsika mellett egy kis zenetörténetet is kaptunk. Mandel Róbertről mindannyian tudjuk, hogy a tekerőlant nagymestere. Szívügye ez a hangszer. Angolul sem semmi a neve: hurdy-gurdy. Ahogy Róbert fogalmazott, ennek a szónak semmi értelme. Kábé olyan, mintha azt mondanánk a trombitára, hogy csiga-biga. Viszont, 3-4 hónapig is szól egyfolytában, ha akarjuk, csak győzzük etetni a tekerőt.

Kézfeltartással jeleztük, kinek tetszett az előadás
Délutánonként Nagy Andrással és gimnazista fiatalokkal lehet beszélgetni. Ezt most azért írom, mert nemsokára oda készülök, hogy a Manna-Zsámbék III. Richárdjáról cseréljünk eszmét. Bevallom, azért is várom ezt, mert kíváncsi vagyok a tanár úr és a gimnazista korúak véleményére. Őszintén bevallom, jómagam nehezen fogtam meg ezt a produkciót, amit a vár színpadán, nem a vár körül játszottak. Ügyesen oldották meg ők is a teret: kereszt alakba raktak le két kifutó szerű színpadot, így négy kivezetése volt a játéktérnek. Mi nézők ezek között ültünk. Alig fértünk el, olyan sokan kíváncsiak voltunk erre az előadásra. Még ennyi fiatalt nem is láttam itt Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon. Pár perc arról szólt, hogy egy színész ültetett minket. Mint kiderült, ő maga III. Richárd. Váratlanul bele is csapott… Az előadásba. Elkezdődött az egyik legvéresebb királydrámám.

Elől Nagy András, egyetemi tanár, a Shakespeare Fesztivál Grémiumának tagja

Mindössze négy szereplő játszotta el ezt a több mint 30 szereplős darabot. Minden elismerésem a dramaturgé és a színészeké. Szerintem jó, hogy a fesztivál elején a Kínai Nemzeti Színház már összefoglalta hűséges nézőimnek, miről szól ez a nagy kiállású mű.

Szeretem a közönségemet nézni, amikor egy-egy színdarabomat játsszák. Egy kilenc év körüli kislány értelmes, érdeklődő arca, mély, barna, okos tekintete például lenyűgözött. De helyesek voltak a körülöttem lévő 17 éves fiúk-lányok, akik többször röhögő görcsöt kaptak egy-egy hirtelen üvöltéstől, ami a színpad felől érkezett. Próbáltak az előttük lévő szék alá rogyni, hogy palástolják kitörő érzelmeiket. Szemben egy pár. A feleség arca hideg, kicsit számonkérő, a férj érdeklődő, megértő. Az első sorban szintén 17 év körüli lányok. Csinosak, szépek, még akár tetszhetett is nekik III. Richárd, azaz Dávid Áron színész. Gyakran összesúgtak a háta mögött. Mert egyébként ez a gnóm figura jóképű volt, ezt jómagam is észrevettem. Idén már nem lesz több III. Richárd. Nyugodjon békében Anglia utolsó Plantagenet-királya. 
... Mindjárt négy óra, az eső tényleg elállt és meg rohanok a Kamaraterembe, hamarosan hozom a híreket, mit gondoltak a fiatalok és Nagy András a fesztivál második III. Richárd előadásáról.