Kathakali Macbeth; Shakespeare dalok mediterrán stílusban; Rómeó és Júlia csak csajokkal
Ígértem, ha visszatérek a Nagy András vezette
beszélgetésről, elmondom a gyerekek véleményét is a Burák rendezte III.Richárdról, amire én is nagyon kíváncsi voltam. Gyors leszek, mert van más
mondanivalóm is. Először is kiderült, hogy egy olyan alkotócsapatról van szó,
amelyben mindenki valamilyen formában kötődik Marosvásárhelyhez. A rendező és a
III. Richárdot játszó színész, Dávid Áron is ott tanult.
Burák Ádám rendezői
tanulmányait Londonban és Moszkvában folytatta. Ezt a királydrámát azért vette
elő, mert foglalkoztatta a hit, a személyiség és a hatalom kérdéskör. Szerinte
igazi konfliktus feszül III. Richárd és Isten között. Az előadásnak általában
templomi környezetet keresnek. Gyulán nem volt kérdés, mikor meglátták a várat,
hogy a vár jó lesz. A térről már meséltem, kereszt színpad, amely négy részre
osztotta a nézőket. De. Bevallom, nekem nem jutott eszembe Isten. Sajnos semmilyen
formában nem jelent meg számomra az előadásban. Azonban a fiatalok egy érdekes
lehetőséget láttak meg ebben a feldolgozásban. Szerintük már-már monodráma felé
hajlott az előadás, azaz akár lehettünk Richárd fejében is, akiben mindazok a
kérdések, amik a hatalomvággyal előjönnek, megfogalmazódnak a nézők számára és egy
ilyen előadás formájában kivetülnek. Szeretem, ahogy a fiatalok gondolkodnak,
mindenben meglátják a legjobbat.
De volt imás is a III. Richárdok óta. Megint igazi csemegék.
Gyulán sok egyéb európai és magyarországi előadásokon kívül láttunk már japán
Téli regét, dél-koreai Szentivánéji álmot, idén pedig már egy kínai III.
Richárdot, és egy indiai Macbethet, Macbeth Badya címen. Az indiai előadás Calcuttából érkezett, egy
magánszínházból. Az előadó, Raju Bera húszas éveiben járó színész 6 éves kora
óta táncol. Már az első percekben a zene által Indiában találtuk magunkat. Egy
hang angolul elsorolta a színeket, egy kettéhajtott A4-es lapon ezt magyarul is
elolvashattuk. Az összefoglaló után elkezdődött a pontosan megkoreografált és
eltáncolt indiai Macbeth előadás. A táncos egyszerű, kifejező gesztusokkal, de
bonyolult mozdulatsorokkal játszotta el a drámát. Miközben elmerültem ebben a
nagyon más világban, megkívántam, hogy én is elsajátítsam a komoly
hagyományokra épült mudrákkal tűzdelt látványos táncot. A tapsrend is zenére
zajlott, amíg mi összeütöttük a tenyereinket, addig biztos, hogy „rendelkezésünkre
állt” az előadó az előadásból kiragadott gesztusokkal. Ez is indiai hagyomány.
Ezen az estén a főszerep a táncé volt. Indiai kathakali után
balett. A Tószínpadon a frissen megalakult Miskolci Balett Rómeó és Júlia
feldolgozását láthattuk. Nem mondhatom, hogy klasszikus volt, hisz a jelmezek
és a tér is (Bozóki Mara) modern környezetbe helyezték az előadást. A díszlet IKEA
bútorra, de akár játszótéri elemre is emlékeztetett, amely egy forgószínpadon
többféle funkcióval bírt. Meg lehetett mászni, rácsai mögé el lehetett, bírni,
folyosóján át lehetett haladni, stb. Kulcsár Noémi koreográfiája és rendezése
pedig úgy láttam, kihasználta a táncosok adottságait, akikről úgy láttam,
ismerik a hip-hop és a break stílust is. Csajkovszkij gyönyörű zenéje után - mikor
már kicsit szomorodik a történetem -, gépzene következett. Érdekes volt ez a
kontraszt, aggódtam a gyulai közönség miatt, vajon ezt hogyan fogadják, de úgy
hallottam, mindenki elismeréssel szólt a társulatról és az előadásról. Tartalmas,
sikeres este volt, élményekkel, újdonságokkal.
Másnap a zene került előtérbe. Elgondolkoztam, amikor MariaJoao-t hallgattam a Múzeumkert udvarában a platán fa alatt, hogy mennyi
kultúrába is lehet engem és műveimet belehelyezni. Maria öltözete az én koromat idézte: kék
tüllszoknyán fehér csipke, rajta királynői ruhát idéző, rózsaszín blúz, egy
érdekes megoldással, vállait ugyanis fedetlenül hagyta. Marián a színek és a
formák már önmagukban teátrálisak voltak, amihez személyisége még hozzáadott.
Haja sűrű fekete, mosolya kislányos, és érzékelhetően minden percben jelen van,
miközben átadja magát teljes testével a zenének. Mediterrán köntösbe
öltöztették Joao Farinha-val dalaimat.
Az állítólag 6 oktávval bíró énekesnő
hol szelíd kislány-, hol földig küldött mély hangokkal lepett meg. Zenészei, köztük
a már említett Shakespeare dalok zeneszerzője Farinha tökéletes kísérői voltak.
André Nascimento egy dj szetten, effektekkel, ritmusokkal kísérte a dalokat. Caroll
Vanwelden belga jazz énekesnő is nagy élmény volt, örültem is, hogy kétszer is
láthattam őt itt Gyulán, remélem, így lesz ez Mariával is, aki úgy tűnt, nagyon
meg van hatva a felkéréstől, minden elismerése Gedeon Józsefé, aki erre rávette
őt. Boldog volt a sikertől, ráadásként elénekelt egy portugál számot, amire azt
mondta, biztos nekem is tetszene. Tetszett.
A koncert után még volt egy óránk a yorki Rómeó és Júlia
előtt. Már a délelőtti próbán hallottam őket, amikor a Kamarateremben jártam. Vártam ezt a feldolgozást. 6 nő. Egy
világhírű szerelmi történet. Sehol egy fiú. Ja, de, a rendező Alexander Wright.
Már amikor elfoglaltuk a helyünket, hangulatba kerültünk, ugyanis egy buliban
érezhettük magunkat. Zászlócskák, szerpentinek, lufi mindenütt. Házibuliba illő
mai zenék, a lányok önfeledten táncolnak. Maria Joao-ék is megérkeztek. Azért
ilyenkor kedvem lenne a világba kiáltani, hogy hol vagytok emberek? Ennyi
élmény, ennyi Shakespeare, ennyi katarzis… Gyakran hallom Magyarországon azt a
kifejezést igazgatóktól, hogy igazi népszínházat szeretnének csinálni. Nem tudom,
pontosan ez mit takarhat, a gyulai igazgatás semmi ilyet nem hangsúlyoz, de ez
után a hét után azt mondanám, igazi népszínházi produkciókat láttam, mert
mindenkinek valók, mindenki számára érhető, igényes, szórakoztató színházról
van szó. De vissza a buliba. Mintha kisgyerekeket látnék, akik „játszásdiból”
kiosztják a szerepeket. A szőke legapróbb és legtörékenyebb lány volt Rómeó, a
barna, tűzről pattant, határozottabbnak látszó inkább fiúsabb lány pedig a
Júlia. De mindegy is ki az anya vagy az
apa, a fivér vagy a nővér, az a fontos, hogy jó legyen a játék. Elmerengtem a
neveken, bár a yorki társulat nem változtatott az eredetin. Rómeó - Ramóna,
Mercutio – Mercédesz, Tybald – Tímea… Jó, ez nem ér ennél több szót. A szerelmi drámámat becsülettel végig
játszották a lányok. Csodálatos szólókkal és hatszólamú dalokkal kísérték a
történetet. Egy-egy dal kapcsán bevillant Sena is, az afrikai származású
Magyarországon élő Irie Maffia frontembere is, aki szintén járt már itt és szintén
mély nyomokat hagyott bennünk. Mind a
hat lány profi volt „hangilag” és „játékilag” is. Úgy érzetem, hazámban,
Angliában komoly színészi„kiképzést” kaphattak. Attól, hogy hat lány adta elő a
Rómeó és Júlia jeleneteit, még érzékenyebbé váltak mondataim. Jó buli volt.
Még előttünk a záró hétvége, benne egy konferenciával és két
előadással, de ha jól érzékelem, nem tudunk betelni magammal.
