Van ami stimmel, s van, ami nem
2016. július 7., 8., 9., 10. - Első napok
Fiatalnak érzem magam itt Gyulán, pedig… már 400....
 |
| A régi helyszínen, friss és új gondolatokra várva |
Csütörtökön érkeztem kedvenc városomba, ahol minden évben
legalább 10 napig kényeztetnek. A műsorfüzetből és a hírekből azt olvastam ki,
hogy idén leginkább ifjú alkotók hízelegnek értékesebbnél értékesebb
feldolgozásaikkal. Én nem biztos, hogy majd mindent megértek, de remélem fiatal
közönségem igen. Ha lesznek.
Tanult gyulai tanár kollégával arról beszélgettünk, mit
kezdenek a mai fiatalok az én történeteimmel. Egyáltalán érdekli őket például
valamelyik bonyolult, véres, ámde ma kriminek egyáltalán nem nevezhető királydrámám?
Itt van a III. Richárd… Vagy cukinak egyáltalán nem mondható szerelmes történetem,
mondjuk a Rómeó és Júliám? Vagy a vicces, tanulságokkal teli, kicsit zavaros
Ahogy tetszikem? Mindezek versben szedve…? Tuti, hogy számukra uncsi az összes
szonettem… Az ábécé végén helyet foglaló
generáció ma vajon mivel tud azonosulni ebből a felhozatalból? Zeffirelli híres
Rómeó és Júlia feldolgozásából talán dereng nekik az egyik betét zene, de
valószínűsítem, hogy inkább Baz Luhrmann
adaptációját értik meg Leonardo di Caprioval a főszerepben. Kosztüm,
monumentális díszlet ma már szóba sem jöhet. És tényleg, vajon „belehalnak” a
tinédzserek, ha vágyaikat nem tudják kielégíteni, vagy új szerelmet/szerelmeket
keresnek? Match, vagy nem match? Ez itt a kérdés… (Stermeczky Zsolt Gábor naplóját is érdemes elolvasni az első napról.)
 |
| A békéscsabai Rómeó és Júlia |
De ha már éppen most zajlik ez a fesztivál, gondolkodjunk el
a színház és a foci összefüggésén. Passzolgatás, kidobás, bedobás, les, csel és
gól, csapatjáték, egyszemélyes bravúrok egy játéktérben. A nézők pedig
felveszik a ritmust, s drukkolnak valakinek. Fogadásokat kötnek, melyik nyer, s
napok múlva is még téma a végkimenetel. Békéscsabáról
és Szlovákiából is egy-egy ilyen passzolgatós előadás érkezett, ugyanis mindkét
produkció, a két családot is felvonultató Rómeó és Júlia és az egyik
legismertebb drámám a Hamlet is csupán két(-három) szereplővel volt elbeszélve.
A nagyon fiatal békéscsabai színészek játékában nem láttam szenvedést, talán
inkább a szenvedélyt: repültek a hokedlik hol jobbra, hol balra, föntről le,
pörgött a fiatalok nyelve és a sztorim is hamar lepergett. Hasonlóan gyorsan
múlt el Hamletem története. De micsoda energiákat érzékelhettünk a nézőtéren a
két tehetséges, ámde ők már idősebbnek mondható színészektől… Mintha egy titkos szeánszon lettünk volna…
 |
| Aki Isoda Ophélia szerepében |
De fékezzünk be. A japán színház még máshol tart. Legalábbis
az itt látott előadásból kiolvasva. Bár felhőkarcolókat húznak fel és látjuk a
filmekből, hogy minden nagyon modern és menő, azt is tudjuk, hogy már ők is
karaokiznak nyilvános helyeken, mégis őrzik a hagyományokat. A kabuki technika
az én koromban alakult ki, s máig nagy hagyománya van. Nekem és tanár kollégámnak
is, akit az előbb már emlegettem az Elveszett jelentés című film jutott eszünkbe.
Emlékeznek? No, valahogy mi is így éreztük magunkat a Kamarateremben.
Elvarázsolódtunk, visszamentünk az időben és beledarálódtunk egy hagyományokkal
átitatott, gondolatokkal jól megrakott előadásba. Tele voltunk kérdéssel, de lenyűgözött
minket a 82 éves színésznő kabuki technikával átitatott játéka és hangja. Egy
16 éves kislányt láttunk a művirágos színpadon tele problémával, gonddal,
kétséggel, kétellyel. Még jó, hogy a végén egy Shakespeare-tudós, aki Japánban kutatja
kultúrámat, valamennyire megvilágította ebből a távoli országból érkező előadás
esszenciáját. (Stermeczky Zsolt Gábor beszámolója a második napról.)
 |
| Ahogy tetszik, Katona József Színház |
Legyen most itt a vége, bár ez még csak az eleje, a hét
végén a fesztivál első napjait egy táncprodukció zárta, egy erős Macbeth no és
egy gyenge meccs. (Stermeczky Zsolt Gábor beszámolója a negyedik napról.)
Fotók: Kiss Zoltán
Fotók: Kiss Zoltán
